Sisak-Sapka

Életkor: 3 – 10 év Tervezés: Csanádi József Megvalósítás: Nyéki Fazakas Kata Kiadás: 2011 Ár: 4200 Ft

sisaksapka

Talán sok szülő ismeri azt a helyzetet, amikor a gyerkőc az udvari játék során nem hord sapkát, majd utána jön a megfázás. (torok, fül, mandula) Az INTEGRÁL JÁTÉK ezért olyan sapkát tervezett, amit szívesen felvesznek a gyereket. A sapka elemei lepattinthatóak, ezért több típusú sapka is lehet belőle. A teljes formájában honfoglalás kori sisakot kapunk, ha a tarkóvédőt levesszük, akkor népvándorlás kori sisak. Ha mind a kettőt leszedjük, akkor az érett középkor “normann” sisakját kapjuk meg orrvédővel. Ha minden elemet felteszünk, de az orrvédőt fölfelé pattintjuk be, akkor végvári huszár sisakot kapunk.

Az ötlet megvalósításért olyan partnert kerestem, akinek már ismertem és használtam a termékeit, és ez pedig a MAGYARINDA volt. Olyan terméket szeretnénk megvalósítani, ami “kellemes” és “hasznos” is egyben. A sisak-sapka így jött létre közös munkával. A magyarinda hordozói és egyéb termékeiről bővebben itt találkozhat: MAGYARINDA

SISAK-SAPKA KIS BORNEMISSZA GERGŐKNEK ÉS CECEY ÉVÁKNAK

Egy ilyen közelgő játszóház egyik szereplője lesz egy olyan gyereksapka, ami magán viseli a magyar vitézi sisakok jellegzetes vonásait. Díszítésül a magyar történelmi címerszimbólumokból választottunk rájuk motívumokat, ezeket hímeztük rájuk. Sok közös ötletelés, tervezés eredménye lett ez a SISAK-SAPKA, ami egyszerre jelmez és utcai viselet. Ezt a fazont minden gyerek rajongva fogja a fejére venni, és tutira rajtuk is marad! 🙂

Négyféle színben készültek, van lányos és fiús is. (lehet, hogy röhejesnek találjátok a rózsaszín sisakot, de higgyétek el, hogy a lányok buknak rá. Az én ötéves Lillám azóta le sem vette a fejéről, hogy megjöttek. Tényleg abban is akart aludni 😀 ) Egy méretben készült, 3-10 éves gyerekeknek ajánljuk! Alapanyaga 100% puha pamut, alapvetőleg tavaszi-őszi viselet, de nem túl hideg télen is jó.

X

Pin It on Pinterest

X