Lovagkor

Játékidő a játékmódtól függően: 120-240 perc Életkor: 8 évtől — Játékosok száma: 2-7 és csapatjáték — Tervezés, grafika, megvalósítás: Csanádi József — Második kiadás: 2010. — Ár: 7000 Ft

A “Lovagkor – Itt te vagy a király!” középkori stratégiai, gazdasági, kommunikációs társasjáték. A játék során beleélheted magad a lovagkor dicsőségeibe és megpróbáltatásaiba úgy, hogy te vagy a király. Egy valaha élt uralkodó szerepét játszod, te irányítod az ország hadseregét, gazdaságát, külpolitikáját. Nem lehet azonban mindent előre kiszámítani, mert a Sors is közbeszól! Az lesz a győztes, aki leghamarabb felépíti Európa leggazdagabb és legműveltebb államát. A játékban kiderül, hogy milyen erények megvalósítására törekedtek a középkori királyok és lovagok. Törvénykönyv megalkotása által igazságos, a lovagi tornák által bátor, filozófia által bölcs leszel. Ha megtalálod a hangot játékostársaiddal, akkor harcok nélkül is elérheted a játék célját. (Ha például értékes szövetségeket kötsz a szomszédos uralkodókkal!) A játékhoz nem szükséges az előre megszerzett tudás, viszont történelmi, földrajzi, kulturális ismereteket ad.

Az játék tartozékai: 1 db játéktábla, (térkép 68 X 48 cm) 2 db dobókocka, 1 db időmérő fabábu, játékpénz, játékszabály, 244 db sereg, 200 db fejlesztés kártya (uralkodó, sors, kultúra, gazdaság, hadviselés), kereskedés tartozékok.

  1. Lovagkor – Stratégia: Az alapjáték ezzel a kiegészítővel kibővíthető úgy, hogy a lovagjaidat fegyverekkel és páncélokkal is fel tudod már szerelni. A győzelmi esélyeidet ezáltal növelheted a csatákban. A hadi fejlesztések új taktikai lehetőséget is adnak, hiszen mindegyiknek egyedi harci értéke van, és mostantól fővezérek is vezethetnek seregeket. Játékidő: + 1 óra.

  2. Lovagkor – Iskolasztika: Ebben a játékban a játékosok versengése történelmi kvíz-kérdések megválaszolásával történik. Mindenki felmérheti, hogy ki mennyire ismeri a lovagkort! Ez a játékmód alkalmas történelem órára való játékos felkészülésre, vagy számonkérésre is. Játékidő: 1 óra.

  3. Lovagkor – Kereskedés: Játszható az alapjáték kiegészítéseként, vagy önálló játékként is. Ebben a játékmódban egy város kereskedője lehetsz, és Európa városain át vándorolva 15-féle áruval kereskedhetsz. Mindkét játékmód célja, hogy alakíts ki kereskedelmi útvonalakat, szállíts az árudból oda, ahol keresik, ezáltal te is gazdagodsz! Játékidő: 1 óra.

1. Bevezető a játékhoz: A térképen Európa országait tüntettük fel, az érett feudalizmus korában a XI-XII. század fordulóján. A tartományok a szárazföldön és a tengeren is elkülönülnek egymástól – ezek segítségével mérhető a távolság, hogy egy évszakok alatt milyen messzire juthatsz egy sereggel. Húzzatok a nyolc uralkodókártyából egyet – megállapodás szerint akár csukott, akár nyitott szemmel! Az uralkodókártyán találhatóak az uralkodó és országának adatai: név, dinasztia, uralkodásának kezdete, vallás, államforma, címer. Az uralkodókártyát tegyétek a térkép mellé, hogy mindenki lássa, ki, melyik nép uralkodóját személyesíti meg! Keressétek ki birodalmatokat a felső doboz belsejében, nézzétek meg, mely országok vesznek körül, és ismerkedjetek meg tartományaitokkal, váraitokkal! A kiválasztott ország 9 tartományból áll, három stratégiailag fontos várral: egy kőből épült fővár és két cölöpfallal megerősített lakótorony. A várak védelemül szolgálnak. Döntsétek el a játékosok sorrendjét két dobókockával! A legkisebbet dobó az első, a második legkisebbet a második, és így tovább. Az idő múlását a térkép bal felső sarkánál, az időmérő táblázaton lehet mérni az időmérő fabábu segítségével. Az évszám melletti négy négyzet a négy évszakot jelöli. Az első a tavasz, második a nyár, harmadik az ősz, negyedik a tél. Tegyétek fel a fabábut 1095 tavaszára!

2. Sorskártya: Minden év kezdetén (tavasszal), húzzatok sorrend szerint egy-egy sorskártyát! A történelem során nemcsak a tehetség, a jó stratégiai képesség, számít, hanem a sors keze is beleszól az események alakulásába. Minden év elején, az Isten akarata szerint (Deus vult) új sors vár rád. A sorskártya szerencsét, vagy szerencsétlenséget hoz számodra, de csak arra az egy évre.A sorskártya tartalmát mindig nyilvánosságra kell hozni! A sorskártya befolyásolhatja a bevételt, hadseregünk erősségét, és a kulturális fejlődést, vagy akár a győzelmet is!

3. A játék célja: Ahogy Isten kegyelméből (Deo gratia) lettél király, úgy legyél kegyes másokhoz! Minden uralkodói döntésednek következményei vannak, tehát fontold meg, mit teszel, mert a felelősség a tiéd! Legyél bölcs, bátor és igazságos uralkodója népednek! Virágoztasd fel az országod, hogy Európa leggazdagabb és legerényesebb állama legyen, és védd meg a betolakodóktól! A játék győzelmére csak akkor vagy méltó, ha három feltételnek meg tudsz felelni!

  1. Gyűjts össze négy kultúra kártyát! Támogasd a kultúra fejlődését, mert csak így válhatsz erényessé a népeddel együtt! Fogadd el mások kultúráját is, és hűséggel fizetnek majd érte!

  2. Gyűjts össze hétezer dénárt! A beszedett adóból fejleszd a gazdaságot a kor technikai vívmányaival, így gazdagodik az országod. Hétezer dénárt csak egy tehetséges uralkodó tud összegyűjteni.

  3. Védd meg az országod alaptartományait! Védd meg az országod, és a népedet, hogy ne kerüljön mások uralma alá! Az alaptartományaidból, ha egyet is elhódítanak, akkor azt foglald vissza, mert csak így győzhetsz!

4. Defenzív államok: Az, az ország, amellyel nem játszik játékos, defenzív (védekező) államnak számít. Nincs bevétele, nem tárgyalhat, nem támadhat, csak védekezhet, és visszatámadhat, akár a saját határán túlra is. A defenzív államoknak vannak seregei, (minden tartományon egy) de azokat csak a megtámadása előtt érdemes feltenni! Azért az üres tartomány ne zavarjon meg senkit sem! A defenzív államot megtámadónak jeleznie kell a szándékát, majd egy másik játékos – lehetőleg olyan valaki, aki nem szövetségesünk! – állítson fel a defenzív állam minden tartományára egy lovagsereget! Erre bármely játékon kívüli sereg felállhat ideiglenesen, ilyenkor a címertől eltekintünk. A csata folyamata a 6. pont alapján történjen, csak most egy ellenérdekelt játékostársunk dobjon a defenzív állam nevében! Az évszak végén ő döntse el azt is, hogy a megtámadott defenzív állam visszatámadjon-e támadójára, mivel az évszakot mindig a defenzív államok zárják, melyeknek hadmozdulatait az ellenérdekelt játékostársak kollektíven vezetik. Ha egy defenzív állam seregei egy hódítás által megsemmisülnek, akkor tartományai végképp a hódító uralma alá kerülnek. A Pápai Állam nem megtámadható, és nem elfoglalható.

A defenzív államok seregei:

semlegesek

Réz, ezüst, arany dénárok a játékhoz:

lovagkor-kiegeszito

5. Kezdődhet a játék! Tegyen fel mindenki öt sereget a birodalmára, tartományonként csak egyet! Minden játékosnak van egy sorskártyája, 9 alaptartománya, 5 lovagserege, és 3 vára. Az év adóbeszedéssel kezdődik 1095 tavaszán. Minden saját tartomány 200 dénárt szolgáltat be a királyi kincstárba. A sereg nélküli tartományok is adóznak. A pénzügyi bevételt és kiadást mindenki tisztességesen maga számolja ki, és veszi el a játékpénzeket figyelembe véve a sorskártyáját! Az uralkodók dobási sorrendben (1.pont) léphetnek, majd a cselekvés jogát adják tovább a következőnek, ekkor telik le egy évszak. Az évszak váltást kövessük az időmérő táblázaton; tegyük tovább az időmérőt egy négyzettel jobbra! A rendezett játékmenet érdekében érdemes szigorúan venni, hogy először lépjünk a seregekkel, és csak utána vásároljunk, mert az új sereg már nem léphet, csak a következő évszakban! Ez a kártyavásárlásokra is érvényes, utána csak a következő évszakban támadhatunk. Uralkodóként fejlesztheted a földművelést, ipart, kereskedelmet, a kultúrát a lovagkor technikai vívmányaival, vagy akár hódíthatsz is! (6. pont) Egy gazdaságkártya évente 1000 dénár többletet hoz. Egy lovagsereg felszereléssel együtt 200 dénárba kerül. A gazdaság, és a kultúrakártyák ára egységesen 1500 dénár. A kártyáinkat tegyük látható helyre, hogy mindenki láthassa. A lépési sorrendben a defenzív államok az utolsók! Négy évszak (1 év) után adjuk vissza a sorskártyánkat, majd keverjük meg őket, és húzzunk újat a következő évre! Év elején az uralkodó újra beszedi az adót, (200 dénár tartományonként) amit minden játékos maga számol ki a területei és a kártyái alapján. Kezdődhet az 1096-os év, és addig folyik a játék, amíg nem teljesíti valaki a 3 feltételt. Vajon ki lesz a leggazdagabb, és a legerényesebb uralkodó? Ki lesz a második? Vagy csak a harmadik?

6. Hadviselés: Minden sereggel egy évszakban két tartományt léphetsz, akár a tengeren is, és egyszer csatázhatsz. (A hajókat nem kell külön megvenni.) A támadó uralkodó jelentse be a támadási szándékát, hogy honnan, melyik tartományt akarja meghódítani. Ha a megtámadott tartományon nem állomásozik sereg, akkor az, csata nélkül is elfoglalható, úgy, hogy belépsz a seregeddel. Ha a védekező tartományon sereg állomásozik, akkor dobj a dobókockával, és a védekező is! A nagyobb értékű a csata győztese, a vesztes vegye le a seregét! Ha a védekező sereg várban van, akkor a dobott értékhez adjon hozzá még egyet, mert stratégiailag jobb a helyzete! Ha a támadó és a védekező pontok azonosak, akkor újra kell dobni, mivel a csata még nem dőlt el. Ha a csatában győztél, akkor lépj be a tartományába, mert csak így van jogod később beszedni az adót. Ha nem állomásozik sereg egy tartományban, attól még a jobbágyok, kereskedők dolgoznak, de akié a tartomány (mert elfoglalta, belépett) annak adóznak. Ha az elfoglalt területen nincs sereg, akkor érdemes megjelölni egy címerrel (megfordított sereggel), hogy egyértelmű legyen az adóbeszedésnél, kié is a bevétel. A csaták kimenetelét a sorskártya is befolyásolhatja!

lovagkor-jatek-kozben

7. Kultúra: Kulturális élet nélkül egy állam nem képes sokáig fennmaradni, mert az érdekek szétfeszítik azt. Egy birodalom népeit a művészet, a tudomány, a vallás, a kultúra, a közös cél tartja össze, mert ezek egyetemesek. A kultúra egyrészt az ország népeit egyesíti, békíti ki, másrészt a más népek felé tesz nyitottá. A diplomáciai sikerekhez elengedhetetlen a műveltség, a más népek szokásainak ismerete, a nyelvtudás, az emberismeret… és lehetne folytatni. Egy erényes megbízható uralkodóval szívesebben kötnek szerződést, vagy ajánlanak neki házasságot, mint egy úgynevezett “barbárral”. A játékban ezért a kulturális fejlődés új lehetőségeket ad az uralkodónak, és népének. Az uralkodó maga választhatja ki, hogy a kultúra mely ágát szeretné országában elterjeszteni. A kultúra erényt ébreszt az emberekben és az uralkodóban.

  • -1 kulturális szint feudális anarchia: Ha a sors a “mínusz kultúrakártyát” adja, és nincs kultúrakártyád, akkor feudális anarchia alakul ki országodban. Nincs tekintélyed és hatalmad, ezért nem vásárolhatsz semmit sem abban az évben.

  • 0 kulturális szint törvényes rend: Ha nincs kultúrakártyád, de “mínusz kultúrakártyád” sincs, akkor törvényes rend uralkodik országodban. A rendezett államodban vásárolhatsz, seregeket és fejlesztéseket is.

  • +1 kulturális szint külpolitika: 1 kultúrakártya birtokában, a rendezett belügyek révén foglalkozhatsz külpolitikával is. Tárgyalhatsz más uralkodókkal, köthetsz szövetséget, megnemtámadási szerződést, vagy akár indíthatsz uralkodótársaddal közös hadjáratot gy defenzív állam ellen. A tárgyalás csak akkor lehetséges, ha mindkét félnek van már kultúrakártyája!

  • +2 kulturális szint kereskedelmi unió: 2 kultúrakártya birtokában, az egyik szomszédos defenzív állammal kereskedelmi unióra léphetsz. A fellendült kereskedelem, és a vámok megszűnése miatt több lesz a bevételed. Annyiszor 100 arannyal gazdagodsz, ahány tartománya van az államnak, amellyel kereskedelmi unióra léptél.

  • +3 kulturális szint perszonálunió: 3 kultúrakártya birtokában, a kereskedelmi unió perszonálunióvá bővül. A jó kereskedelmi kapcsolatok, és a királyi házasságok által megszerezheted a kereskedelmi uniós államot, így a két országnak egy uralkodója lesz. A kereskedelmi uniós állam csatlakozik hozzád területeivel és összes seregével együtt, melyekre mostantól a kártyáid is érvényesek.

  • +4 kulturális szint a győzelem: 4 kultúrakártya birtokában, Európa legegységesebb, és legerényesebb államává vált a birodalmad, ez már majdnem a győzelem. Ha a nyolc állam valamelyikével nem játszik játékos, (4.pont) akkor a 9 tartományából csak az 5 legközelebbi tartományt csatolhatod hozzá a birodalmadhoz. (Kereskedelmi unió, perszonálunió.) Ha a sorskártya levesz egy kultúrakártyát, akkor arra az évre visszaesik a kultúra fejletsége egy szinttel. (Pl: kereskedelmi uniós szintről, a külpolitika szintjére, vagy a győzelemről a perszonálunió szintjére.) A kultúrális hanyatlást egy új kultúra kártya vásárlásával kell kiegyenlítened!

8. Diplomácia: A diplomácia a játék legszabadabb része, mert bármilyen szerződést megköthetsz, ha a másik fél is beleegyezik. A tárgyaláshoz mindkettőtöknek rendelkeznie kell kultúrakártyával! Ha a lépéslehetőség nálad van, akkor kezdeményezhetsz tárgyalást! A tárgyalások titkosak (Pl. levélben), de a szövetséget és a megnemtámadási szerződést nyilvánosságra kell hozni. A szövetség azt jelenti, hogy az országok akár a harcokban is segítik egymást. A megnemtámadási szerződés azt jelenti, hogy békét kötnek, és nem harcolnak egymással a felek. Minden szerződés csak az év végéig érvényes, viszont ezt be kell tartani, mert az adott szó kötelez! Példák a diplomáciai levelezésre:

  • Mélyen tisztelt angol király! Az almoravidák hódításaitól tartva egy év megnemtámadási szerződést vagy szövetséget ajánl fel a francia király. A leendő trónörökös francia herceg már szemet vetett a bájos angol hercegnőre, az ön leányára.

  • Kegyes magyar király! A lengyel földet a németek bitorolják, segítsége a lengyel király utolsó reménye!

  • Hódító német király! Lovagjaid legyőzhetetlenek. A francia király békét kér, és hadisarc fejében lemond két tartományáról.

  • Tisztelt bizánci császár! A kunok elleni közös hadjárat céljából szövetséget ajánl fel a magyar király!

  • Bizánci császár! Az ön lányai rútságát csak harcosai gyávasága múlja felül! Jövőre Krétáig nyújtom a birodalmam, üzeni a kijevi nagyfejedelem.

9. Egyéni játékmódok, ötletek a játékhoz: Egyéni játékmódokkal is bővíthető a játék: küldetéssel, más célokkal, más árakkal, a különböző csatamódokkal, csapatjátékkal, vagy akár teljesen új szabályokkal is. Itt most csak utalunk rá, bővebben a játékszabályban vannak leírva.

Lovagkor kiegészítő

Mi történt a XI. században?

X

Pin It on Pinterest

X